Menü Bezárás

Színház karantén idején

A TRIP Hajó legénysége a hajó facebook oldalán élő közvetítésben mutatja be március 21-én a Tizenkét szék című darab lemezfelvételét.Az Első Magyar Karantén-színház előadásait a fellépő művészek ingyen vállalják. A TRIP Hajót működtető alapítvány ugyanakkor szeretettel várja a felajánlásokat. Ehhez csak annyit kell tenni, hogy a www.jegyx1.hu oldalon a 100 forintos jegyet teszitek a kosárba, az összesítő oldalon pedig megadhattok egy tetszőleges összeget. A bevételt a TRIP saját működésére és a fellépő művészek tiszteletdíjára fordítja.

 Az előadásról:Magács László rendező, színházi producer, a TRIP hajó alapítója új vállalkozásaként egy elfeledett orosz kincset fedez fel újra. Ilja Ilf és Jevgenyij Petrov szovjet-orosz írók Tizenkét szék című szatirikus regénye egy pofátlanul mulatságos kincsvadászatról feltehetőleg a magyar Rejtő Jenőt is megihlette, mégis kevesen ismerik itthon.

Az alkotók a műfaj tekintetében is vállaltan kísérleteznek: céljuk, hogy a szöveg és a zene elválaszthatatlan egységgé olvadjon össze egy sajátos koncertszínházi előadásban: a zenéről a játszó színészek és zenészek gondoskodnak. A dalszövegeket Závada Péter, a zenét Ratkóczi Huba írta.

Klavgyija Ivanovna nem számított infarktusra. Ám amikor mégis kopogtat a vég, az öreg Madame (Láng Annamária) megvallja vejének, Ippolit Matvejevicsnek (Hegedűs D. Géza), hogy a családi briliánsokat egy régi ülőgarnitúra 12 székének egyikébe rejtette a szovjethatalom elől. Ippolit a székek nyomába ered, miközben szemei előtt a hajdani szép napok lebegnek, amikor még nemesi marsallként masírozott a cár oldalán. Ám az utcákon már épül a szocializmus – ha más nagyon nem is – és a kincs szaga Ippolithoz vonzza a vállalkozó szellemű papot, Fjodor atyát (Rába Roland) és a jóképű szélhámost, Osztap Bendert (Vecsei H. Miklós). A hajsza 12, nyomokban oroszos dalban bomlik ki.

Ilfpetrov zenekar: Bodóczy Zoltán, Ratkóczi Huba, Porteleki Áron, Kolozsi Péter, Oláh Bence Attila, Mózes Zoltán, Hegyi Áron

Bővebb információ:
Web: https://tripart.hu/hu/tripart/engedj-be
Facebook: https://www.facebook.com/events/302144287432719/

Megosztás