Menü Bezárás

Péntektől már beülhetünk az éttermekbe is Budapesten

Május 29-én pénteken új szakaszba lépnek a budapesti védelmi intézkedések, olvasható a Magyar Közlöny május 27-én megjelent számában.  

Az egyik legfontosabb változás, hogy minden vendéglátóhely belső tere is megnyílhat a vendégek előtt, a védekezés továbbra is érvényes szabályainak betartásával. A dolgozóknak szájmaszkkal vagy kendővel kell eltakarni az arcukat, illetve a másfél méteres távolság betartása továbbra is kötelező. 

A rendelet másik fontos eleme, hogy a péntektől feloldja bizonyos szabadtéri rendezvények tilalmát is Nézők részvételével lehet tehát megtartani 

  • Színházi előadásokat 
  • Mozi vetítéseket 
  • Cirkuszokat 
  • Muzeális intézményen kívül rendezett képzőművészeti kiállításokat 
  • Irodalmi és könyvszakmai rendezvényeket 
  • Közgyüjtemény, közművelődési intézmény, illetve közösségi színtér által szervezett rendezvényeket. 

rendelet a szabadtéri helyszínt a következők szerint definiálja: “Szabadtéri rendezvénynek minősül (…), amely a rendezvény céljából épített fallal körülhatárolt, fedetlen vagy részben fedett létesítményben zajlik (például stadion, uszoda, szabadtéri színpad, szabadtéri mozi) 

E rendelet hatálya nem terjed ki  

  1. a vallási közösség szertartására, 
  2. a polgári házasságkötésre, 
  3. a temetésre,  a védelmi intézkedések következő üteméről szóló 207/2020. (V. 15.) Korm. rendelet ésa  fővárosivédelmi intézkedésekről szóló 211/2020. (V. 16.) Korm. rendelet szerinti családi rendezvényre,  
  4.  a gyűlésre, 
  5. a szabadtéri múzeumra és 
  6. az állatkertre.

A rendelet továbbra is tiltja a zenés, táncos, zeneszolgáltatásra épülő rendezvényeket, szabadtéren is. 

 

Forrás: Magyar Közlöny 

Megosztás